Az építőipar az országok többségében az egyik legfontosabb iparág. Az EU-ban 2022-ben az építési piac termelési értéke 1768 milliárd euró volt, de a tavalyi év a becslések szerint már 2,5 százalékkal gyengébb lehetett ennél. Az egyes országok valós építőipari teljesítményéről sokat elárul az, ha a termelési értéket összevetjük az iparágban foglalkoztatottak számával. Az ÉVOSZ felméréséből kiderül, hogy Magyarországon nagyon alacsony az építőipar hatékonysága, de a szövetség szerint lehetne mit tenni azért, hogy javuljon az egy főre jutó teljesítmény.
Közzétette az ADP a versenyszektorban foglalkoztatottak februári létszámának változását, az adat nem okozott meglepetést.
Spanyolországban februárban csökkent a munkanélküliek száma az előző hónaphoz viszonyítva - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium hétfőn.
Az elmúlt évben megnőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma, ezért a Magyar Posta több intézkedést is bevezetett a munkatársak, különösen a kézbesítők biztonságának erősítésére, és bűnmegelőzési kommunikációs kampányt indít a lakosság körében - közölte a társaság.
A Penny közel 4 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre, amely azt eredményezi, hogy a dolgozók bére átlagosan 10 százalékkal emelkedik - közölte a kiskereskedelmi cég.
A vártnál jelentősebb mértékben nőtt a foglalkoztatottak létszáma az Egyesült Államokban decemberben, és a munkanélküliségi ráta ugyanakkor nem változott novemberhez képest.
Sosem látott magasságba emelkedett a foglalkoztatás a KSH friss adatai alapján. Mindeközben egyre több magyar kezdi meg a munkát külföldön.
A csütörtökön ismertetett szakértői számítások szerint a brit nagyvállalati vezetők az év eleje óta máris többet kerestek alkalmazottaik idei egész éves bérénél.
Új rekordra emelkedett a foglalkoztatás augusztus és október között a KSH adatai alapján. Mindeközben azonban a munkanélküliek száma is gyarapodott.
A minimálbér és a garantált bérminimum december 1-jei emelkedésével az adókötelezettségek is változnak - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A tanulás mellett dolgozó 15-29 éves diákok aránya Magyarországon tavaly csupán 6%-ot tett ki, ami a harmadik legalacsonyabb rátának számít az EU-n belül, csak Romániát (2%) és Szlovákiát (5%) előzzük meg ebben a mutatóban. Az átlag uniós adatok viszont azt mutatják, hogy minden negyedik diák dolgozik (beleértve a részmunkaidős állásokat, diákmunkát is) a közép- vagy felsőfokú tanulmányai mellett. A tanulás közben munkát vállaló fiatalok aránya Hollandiában a legmagasabb, 73%-ot tesz ki.
Magyarországon hetente átlagosan 39,6 órát dolgoznak a 20-64 év közötti foglalkoztatottak, ami a hatodik legtöbb heti munkaidőnek számít az EU-n belül – olvasható ki az Eurostat frissen megjelent, tavalyi évre vonatkozó adataiból. Nálunk a heti 40 órát vagy annál többet dolgozók aránya 95% körüli, aminél magasabb szint csak Bulgáriában és Romániában mutatható ki. A hazai foglalkoztatottakon belül – szinte minden EU-tagállamhoz hasonlóan – az alkalmazottakkal rendelkező önfoglalkoztatók dolgoznak a legtöbbet hetente (41,3 órát). Az alkalmazottak pedig heti 39,5 órát dolgoznak itthon, ami ebben a foglalkoztatási formában a hatodik legmagasabb óraszámnak számít az EU-n belül.
Megállt a foglalkoztatás növekedése, kissé nőtt a munkanélküliség, miközben a Covid-válság előtti szintre ugrott a rövid ideje külföldön munkát vállaló magyarok száma - így összegezhető a KSH nyári hónapokról szóló foglalkoztatási és munkanélküliségi jelentése.
Szakképesítést is adó középfokú végzettséggel a 25-34 évesek nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni az OECD tagállamaiban, így Magyarországon is, mint az általános középfokú végzettséggel – derül ki a szervezet oktatásról szóló idei éves jelentéséből, amelynek központi témáját a szakképzés adta. A hazai mutatók szerint a 25-34 év közötti férfiak esetében a szakképesítéssel is rendelkező középfokú végzettségűek 94%-ának volt munkája tavaly, míg az általános középfokú végzettséggel bírók esetében ez csak 83%-ot tett ki. A nők esetében pedig 84%, illetve 77% az arány. 2015-höz képest egyben az OECD-n belül Magyarországon csökkent az egyik legnagyobb mértékben a két nem mutatói közötti eltérés szintje a szakképesítéssel is rendelkező középfokú végzettségűek körében.
A Bank of America bejelentette, hogy októberben 23 dollárra (8315 forint) emeli a minimális órabért Amerikában, és egyben azt tűzte ki célul, hogy 2025-re elérje a 25 (9000 forint) dollárt - olvasható a bank szerdai sajtóközleményében.
Az önszántából különböző okok miatt határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalók aránya Magyarországon meghaladja azokét, akik azért vállalnak ilyen munkát, mert nem találtak határozatlan időre szóló állást – ezt mutatják az Eurofound munkaerőpiaci jelentésének legfrissebb, 2021-re vonatkozó adatai. A szociális, foglalkoztatási és munkaügyi kérdésekkel foglalkozó uniós ügynökség elemzéséből kiderül: Nyugat-Európában a kelet-európai EU-tagállamokhoz képest alacsonyabb a teljes munkaidőben, határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalók aránya. Ezekben az országokban az atipikus módon foglalkoztatott legtöbb munkavállaló önkéntes alapon választott részmunkaidőben dolgozik.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.